“Szia, én vagyok az.”

Szia, én vagyok az. Nehéz olvasmány lesz ez nektek, de azért írom le, mert tudom, hogy amikor azt érzitek, hogy képtelenek vagytok megbirkózni a szituációval (tehát ne sírj anya!) el tudjátok olvasni és remélhetőleg segíteni fog nektek, hogy átvészeljétek a nehéz időszakokat.

Kezdetnek, a fenébe is, eltaláltak. Hogy ezt így letisztáztam, elmondhatom, azokat a dolgokat amelyket remélhetőleg már régebben sikerült érthetően elmondani nektek. Ha még sem, akkor itt most megteszem. Egész életemben itt voltatok nekem, jóban és rosszban, egy kicsit mint egy házasságbeli jóban rosszban.

Nélkületek, azt hiszem nem tudtam volna addig kitartani ameddig kitartottam. Úgy haltam meg, hogy azt csinálhattam amire születtem. Boldog voltam és jól éreztem magam a bőrömben. Jóllehet a hadsereg lett a végzetem, a katonaság tett azzé, ami vagyok. Kérlek, ne gyűlöljétek a hadsereget.

Egy dolog amit biztosan soha nem mondtam el nektek, a vicceeimmel kapcsolatban azzal kapcsolatban, hogy az igazi életem a hadseregben kezdődött. Ez nem igaz, NAGYON is nem igaz. Az életem jóval a haseregbe lépés előtt kezdődött, nyílvánvalóan, de úgy is tudjátok miről beszélek. Minden alkalommal, amikor megpróbáltam hanyagolni a családot, mérges lettem, ahogy próbáltátok megtanítani nekem megkülönböztetni a jót a rossztól. Azt akarom mondani, hogy csak akkor ismertem fel, hogy ti csak segíteni próbáltatok nekem, amikor bekerültem a hadseregbe. A TI segítségetek nélkül soha nem lettem volna az az erős karakter aki voltam és soha nem lettem volna olyan elhatározott, hogy elvégezzem a feladataimat.

Ha lehetne egy kívánságom az életben, akkor az ez lenne: csináltam olyan dolgokat , amelyket sokan soha meg sem próbálnának megcsinálni. Azzal, hogy Afganisztánba mehettem beteljesedett az álmom, elértem a célomat. Tudom, fiatal vagyok, ez a tény még inkább összetöri a szíveteket, de valahogy meg kell találnotok azt az erőt amelyet én találtam, hogy véghez vigyem azokat a dolgokat, akármilyen nagy is volt a kihívás, amelyket véghez vittem.

Ahogy írom ezt a levelet látom ahogy mind sírtok és gyászoltok, de ha lehetne egy kívánságom a halálomban, az az lenne, hogy ne sírjatok és kövessétek az álmaitokat, ahogy én tettem. Ha látnám, hogy sírtok megszakadna a szívem. Szóval, szárítsátok fel a könnyeiteket és vágjatok jópofát a család és a barátok kedvéért, akiknek szükségük van rátok.

Azt akarom, hogy mindegyikötők váltson valóra egy álmot és amikor az álom beteljesült érezzétek azt amit én éreztem az elért eredményeim miatt.

A fiú testvéreihez szól a következő rész: Mindketten csodálatos férfiak vagytok és azok is lesztek egész életetekben. Mindketten megérdemlitek a boldogságot és a beteljesült álmokat.

Apa- példaképem, barátom, a legjobb barátom, tanítóm, edzőm, minden amiben sikert értem el az életben, Neked köszönhetem és talán magamnak is egy kicsit. Nagyszerű ember vagy, tökéletes példakép és ezt az elmúlt két év alatt, amit a hadseregben töltöttem ismertem fel. Kettőnk kapcsolata most van igazán a csúcspontján. Nem mondok köszönetet semmiért, mert tudom, hogy azért tettétek mert szerettek, nem azért, hogy hálálkodjak. Ez az ami a legnagyobb büszkeséggel tölt el.

Anya, hol is kezdjem, ha rólad van szó. Kezdetnek, tökéletes vagy, az illatod, az ölelésed, ahogy az életedet a fiaidnak szentelted, különösen ahogy vigyáztál ránk minden lépésünknél. Szeretlek, neked köszönhetem, hogy idáig jutottam, jobban szerettél mint valaha gyereket szerettek és ez a szeretet adta azt az érzést, hogy különleges vagyok.

Egyszerűen remek ember vagy és remélem ez a levél valahogy segít neked abban, hogy szerencsésen átvészeld ezt a megrázó időszakot. Ne feledd, NE gyászold a halálomat! Még, ha kivitelezhetetlennek is tűnik most, ünnepeld azt a szuper életet, amelynek megvoltak csúcspontjai és a mélypontjai is.Jobban szeretlek, mint ahogy el tudnád képzelni és a te egyéni megoldásaid segítettek abban, hogy átvészeljek mindent. Kívánom a legjobbakat az álmaid elérésében.

Ne feledd, fel a fejjel!

Szeretettel

Cyrus

Cyrus Thatcher 2009-ben 19 évesen esett el Afganisztánban. Halála előtt írt egy levelet a szüleinek, hogy átadhassák nekik, ha elesne harcközben.

Eredeti angolnyelvű levél ezen a linken is elérhető: https://www.framlinghamcollege.co.uk/latest-news/rifleman-thatchers-letter-home/

Fordítás: Molnár-Csiki Maren

GPS a táskában

Nem tudom más hogy van vele, de én minden nap kipakolom a táskámat, kidobom a szemetet és leellenőrzöm, hogy nem hagytam-e el valami fonotsat. A koszt is érdemes néha kirázni az aljából.

Még soha nem találtam idegen dolgot a táskámban, de van aki igen.

USA-ból érkezett a figyelmeztetés: Sheridan Ellis egy apró fehér valamit talált a táskájában, mikor egy baráti vacsoráról hazatérve kipakolta a táskáját. Ez valami, mint kiderült egy GPS.

Az étteremben akárki becsúsztathatta a táskájába.

Stalkerek, megszállott zaklatók, akik fáradtságot és költséget nem kímélve követik és figyelik a kiszemelt hölgyet vagy férfit, előfordul, hogy még az áldozat autójára is tesznek GPS-t.

Ha az az érzésed, hogy valaki követ és mindig mindenütt ott van, ahol te vagy érdemes megnézetni a kocsidat. A szerelő lehet, hogy furcsán fog rád nézni, de ez abszolút mellékes. Ha a service talál valamit jól kell dokumentálni. A szerelőre mindenképpen szükséged lehet később.

Az sem rossz, ha a szervizzel nem telefonon ill. e-mailben beszélsz meg időpontot. Ha a stalker lehallgatja a beszélgetéseidet, olvassa az e-mailjeidet, akkor az éjszaka leple alatt le fogja venni a GPS-t a szervizelés idejére. Egyszerűen csak sétálj be egy szervízbe. Ne foglalkozz vele, hogy mit gondolnak rólad.

Molnár-Csiki Maren

A forradalmárok emlékére és, hogy ne legyenek a gyerekek felnőttként lelki betegek

1848-ban is, mint minden háborúban és forradalomban a természet adta, születésünk pillanatától minket illető jogokért harcoltak, harcolunk. A kormányok, az államok a meghódítandó terület feletti kormányzásért harcolnak, de az adott területen élők a saját jogaikat probálják megvédeni, akár az életük árán is.

A feudális uralkodókat senki nem vonta felelősségre, azért, mert nem adta meg a jobbágyok jogait, nem is tudták, hogy mindenkinek joga kell, hogy legyen a saját boldog és elégedett életének megteremtéshez.

Később a fejlettebb társadalmi berendezkedés keretein belül sikerült olyan államot létrehozni, ahol a polgároknak beleszólása és ellenőrzési joga van az „uralkodó” felett. Ennek az uralkodónak vagyis a kormány vezérének és az állam fejének elsődleges feladata lett a természet adta alapjogaink védelme és biztosítása. Nem a kormány, nem az állam adja őket, hanem ő vigyáz rá, biztosítja és megvédi őket. Ebből következik, hogy el sem veheti ezen jogainkat.

Mostanában elterjedtek azok a felvételek a közösségi médiában, ahol rendőrök világszerte erőszakot alkalmaznak békés tüntetők vagy maszkot nem viselő emberek ellen. Nem is akármilyen erőszakot. Ezeket a felvételeket nem látni az uralkodó TV csatornákon vagy újságok oldalain. De ettől függertlenül léteznek. A rendőrség feladata is a mi alapjogaink védelme lenne, világszerte. Hiába a minisztérium vagy a kormány utasítása, ők mégis, ahogy ők maguk mondják, szolgálnak és védelmeznek. Minket, a mi jogainkat védik.

Sajnos az emberek ma már olyan félelemben élnek hogy azt képzelik ők, mint civilek is intézkedhetnek maszkot nem viselő polgártársuk ellen.Nem intézkedhetnek és főleg nem alkalmazhatnak erőszakot, nem tarthatnak senkit sem fogva.

A végére tenném a legfontosabbat, a gyerekek traumatizálását. Ha egy gyermek elveszti a biztonságos életben vetett hitét (pozitív illúzió), akkor az úgy is marad. Nem lehet soha többé vissza adni az ártatlan világszemléletet. Mindenben a negatívat fogja látni az életben. Amikor ma azt hallja az ember, hogy egy 4-5 éves gyerek fél, hogy meg fog betegedni vagy halni Covidban, akkor az azt jelenti, hogy elveszítette az ártatlanságát. Egy gyerek nem élhet félelemben. Ha abban él elvesztette az ártatlanságát, mindig félni fog valamitől. Vajon mit gondolhat az a gyermek, amelynek a saját édesanyja dugja fel a vattapálcikát majdnem az agyáig. Mit gondol mikor ennek hatására folyik a vér az orrából?

1976-ban a kalifornia Chowchilla nevű városban elraboltak egy iskolabusznyi gyereket, majd a buszt elásták a gyerekkel és a buszvezetővel együtt. A sofőr és az idősebb gyerekek erőfeszítéseinek köszönhetőne megmenekültek. Lenore Terr traumakutatással foglakozott a 70-es években. Az gyerekrablás áldozatait éveken keresztül figyelte és kikérdezte az éppen aktuális állapotukról. Amit biztosan meg tudott állapítani az az, hogy a gyerekek nem biztak meg többé az embertársaikban és mogorvákká váltak. Megváltozott a személyiségük. Nem látták biztonságosnak a világot, többen úgy érezték, hogy korán fognak meghalni.

Ha már mi, felnőttek a félelemben való létet választottuk, legalább ne a gyerekek előtt tegyük azt.

Az itt leírtakat a saját véleményemet tükrözik, de a tények könnyedén ellenőrizhetőek már az internet segítségével is.

Molnár-Csiki Maren

Hallgatni arany, ignorálni alap! Az első pectől

computer-man-forest-light-technology-sunlight-742594-pxhere.com

Ma olvastam a hírekben, hogy az egyik luxus feleség kiosztotta a perverz zaklatóját.

Miért kell idegen férfiak sértegetésére válaszolni?! Ajánlom mindenkinek, ignoráljon minden ismeretlentől jövő sértegetést a közösségi média oldalakon.

A zaklató férfiakat ezek a reakciók tartják életben, hiszen egész életükben hanyagolva voltak a másik nem képviselőitől. Egészséges kapcsolat kialakítására képtelenek, ezért próbálnak meg így kapcsolatba kerülni egy hölggyel. Minden válasz tovább fogja bennük mélyíteni a “kapcsolatot”.

Ha valaki ismeretlenül sérteget, zaklat, szinte biztos, hogy nem elégszik meg egy-két üzenetváltássl. Önvédelemből sem szabad válaszolni, kikérni magunknak vagy elküldeni melegebb éghajlatra a sértegetőt.

Szerző: Molnár-Csiki Maren

Hivatkozás az anyag idézéséhez: Molnár-Csiki, M. (2019.11.5.) Hallgatni arany, ignorálni alap Learn from Them. Hozzáférés: https://learnfromthem.home.blog/2019/11/05/hallgatni-arany-ignoralni-alap-az-elso-pectol/

A tett helyszínén járva

traffic-car-city-urban-times-square-manhattan-1075249-pxhere.comEgy bűnügyi helyszínelőnek már a vérében lehet, de mi, civilek nem feltétlenül tudjuk, hogy mi az amivel egy bűncselekmény helyszínét megzavarhatjuk vagy beszennyezhetjük. Ez különösen igaz lehet, ha egy holttestet találunk. A félelem a még ott lévő tettestől vagy az esetleges undor lehet, hogy megakadályoz bennünket a tiszta gondolkodásban.

A hétvégén Budapesten megtalált áldozat esete inspirálta ezen írásomat, hiszen a szerencsétlenül járt felfedező először az ingatlan tulajdonosát hívta, nem szemrehányásként mondom, aki valószínűleg maga is megvizsgálta a körülményeket mielőtt felhívta a rendőrséget. Ez az információ a hazai sajtótermékek útján jutott a tudomásomra, tehát nem biztos, hogy igaz.

Első lépésként a legfontosabb, hogy meggyőződjünk róla, hogy tudunk-e még segíteni az áldozatnak.

Miután vagy mielőtt hívnánk a 112-t, egy keskeny sávot vagy ösvényt elképzelve ugyan azon az úton hagyjuk el a helyszínt, mint amelyiken besétáltunk.

Ezt még a helyszínre kiérkező rendőrnek is megmondhatjuk, így ő is azon az úton fogja megközelíteni az áldozatot, ezzel is segítve a helyszín tisztán tartását.

Ne engedjünk, bár ez civilként nehézkes lehet, senkit a helyszínre. Felesleges minden további járkálás, hiszen a rendőrség már úton van. Ez nem csak magára az épületre vonatkozik, hanem az azt körbevevő kertre is.

WC-t használni és lehúzni, vízcsapot kinyitni tilos, hiszen bizonyíték lehet a lefolyóban, pl. vér. Dohányozni, enni, és szemetet a szemetesbe dobni is tilos.

Ha valamit el kellett mozdítanunk, ezt ne pusztakézzel tegyük, akkor azt is közöljük a rendőrrel. Az ingatlanon lévő telefonokat se használjuk.

Fenti tudásomat Vernon J. Geberth nyugalmazott detektív írásait és könyveit tanulmányozva szereztem.

Szerző: Molnár-Csiki Maren

Hivatkozás az anyag idézéséhez: Molnár-Csiki, M. (2019.09.30.) A tett helyszínén járva Learn from Them. Hozzáférés: https://learnfromthem.home.blog/2019/09/30/a-tett-helyszinen-jarva/?fbclid=IwAR0PxxsNF06JDejb3zApW3yZQjDInDeHt7lxRdUf0NI_jmbnY_chyvnpHNs

 

 

Az életfogytiglani büntetés fajtái

A halálbüntetés erkölcsileg elfogadhatalan, mivel sérti az elítélt ember sérthetetlenségét és méltóságát, jelentette ki Ferenc pápa. A Katolikus Egyház Katekizmusát átírva kötelezte el magát és a Vatikánt a halálbüntetés elleni harcra. Reméli, hogy számíthat a hívők támogatására is, legyen az éppen bíró vagy ügyész.

Sokan azzal érvelnek, hogy a halálbüntetésnek nincsen visszatartó ereje, ezért szükségtelen. Ez igaz, nincs visszatartó ereje, de nem is azzal szolgálná a társadalmat. A kivégzett elítélt biztosan nem fog több életet kioltani és ezáltal nem fogja a hátra maradt családok életét megnyomorítani. Az áldozatok többsége tapasztalja, hogy még évtizedek elteltével sem tudja lezárni és túltenni magát a szeretett családtag erőszakos elvesztésén. Lehetetlen úgy felfogni és úgy kezelni, mint egy természetes halált vagy egy balesetet.

Ferenc pápa véleménye szerint napjainkban már megoldható a veszélyes bűnözők biztonságos elzárása. Ez nem igaz. Előfordult már, hogy a halálraítélt kiszabadult, mint például Charles Victor Thompson, aki az itélethirdetést követően a tárgyalason viselt öltönyében, egy lopott beléptető kártyával szökött meg. Ő nem gyilkolt négy napos szabadsága alatt, de sok szökevény megteszi, már csak azért is, mert a túlélés feltételévé válik a szemtanúk elhallgattatása.

Az Egyesült Államokban az első fellebezés után a halálbüntetések egy részét életfogytiglanra enyhítik. Természetesen az erőszakos viselkedést nem lehet levetkőzni a egyik napról a másikra, ezért előfordul, hogy egy elitélt valós vagy vélt sérelmek miatt megöli rabtársát. Néha még örömet is érzünk, ha valaki egy gyerekgyilkossal végez a börtönben, pedig tudjuk, hogy nem ez a helyes és legális út. De mi van, ha egy fiatal drogost szúrnak le, vagy valakit, aki „csak” gondatlanságból elkövetett emberölés miatt kapott börtön büntetést? Meg tudta védeni az ártatlant az igazságszolgáltatás? Nem.

Ilyenkor a börtönbeli gyilkos elkülönített zárkában tölti a hátralévő büntetését. Az újabb gyilkosságért is elítélik, amiért kiszabnak rá még egy életfogytiglant.

Van aki már az életfogytiglani büntetést is tarthatatlannak nevezi, Ferenc pápa véleménye szerint az életfogytiglan nem más mint egy „rejtett halálbüntetés”.  Az Emberi Jogok Európai Egyezménye szerint „senkit sem lehet kínzásnak vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni”. Mindenkinek jogában áll megtudni, hogy mit kell tennie feltételes szabadulásának érdekében és vizsgálni kell, hogy az elítélt valóban meg is teszi azokat.

De mi történik, ha valaki rosszul dönt és szabadlábra helyez egy gyilkost, aki éveken át manipulálta a környezetét és megjátszotta, hogy megjavult? Ki fogja megvédeni a társadalmat ilyen esetben? Senki.

Térjünk csak vissza még egy kicsit az emberi méltóságra és az ember sérthetetlenségére. Néhány évetizede volt egy megrázó eset az Amerika Egyesült Államokban, amely a halálbüntetést ellenzők hitét is megingatta.

Lawrence Bittaker és Roy Norris útszélén stoppoló tinédzser lányokat vettek fel, majd a kínzó kamrának átalakított furgonjuk hátuljában megerőszakolták és szexuálisan motivált kínzásnak vetették alá őket. Ezekről az eseményekről hangfelvételt is készítettek. Elfogatásuk előtt sikerült megsemmisíteniük a felvételeket, de az autóban maradt kazettáról megfeledkeztek. Az ügyészség ezt a tárgyaláson lejátszotta.

A 11 perces felvételen hallani lehetett a l6 éves lány könyörgését és sikítását. A zsűri tagjai sokkos állapotban hagyták el a termet, de még az ügyész is, aki nem először hallotta a felvételt, könnyeit visszatartva próbált válaszolni a riporter kérdésére.

Gondoljunk csak bele, hogy ehhez képest egy tiszta és csendes szobában végrehajtott és egy orvos által asszisztált halál milyen méltóságteljes is egy olyan embernek, aki mások sérthetetlenségét és méltóságát semmibe véve élte le az egész életét.

Nem tudom, hogy az emberjogi törvények alkotói és Ferenc pápa tisztában van-e a túlélő családtagok fent említett „életfogytiglanjával”. Ezeknek az embereknek a hátralévő élete rossz és jobb mint rossz napokra oszlik fel.

Véleményem szerint, amíg a családok és a barátok méltósággal viselik a meg nem érdemelt életfogytiglanjukat, addig az elkövető nyugodtan várhat a kivégzésének napjára vagy ha ez nem adatik meg, akkor viselje csak el az életfogytiglan minden szenvedését. Az még mindig kellemesebb, mint amit ő követett el az áldozata ellen.

Szerző:  Molnár-Csiki Maren

Hivatkozás az anyag idézéséhez: Molnár-Csiki, M. (2018.08.09.) Az életfogytiglani büntetés fajtái Learn from Me. Hozzáférés: https://learnfromthem.home.blog/2019/02/16/az-eletfogytiglani-buntetes-fajtai/

A barátságtalanság hasznossága

Katának mosolygnia kellett saját ügyetlenségén, de azon is, hogy sikerült a kezében lévő kávés poharakat vizszintesen tartania miután megbotlott a járda szélében. Még mindig mosolyogva nézett fel a poharakról, amikor pillantása találkozott egy közeli ház lépcsőjén ülő ismeretlen férfiéval. A férfi vissza mosolygott.

Néhány nappal a történtek után a munkából hazafelé sétáló Katához lépett a férfi. Bemutatkozott, majd megkérdezte, hogy emlékszik-e még rá. Katának fogalma sem volt, hogy miről beszél a férfi, már akkor elfelejtette az „összemosolygásukat”, amikor elfordította tekintetét a féfiről. A férfi csevegésbe kezdett, Kata kelletlenül, de udvariasan válaszolgatott. Ezen felbuzdulva a férfi meghívta egy kávéra.

-Hogyne, majd legközelebb-válaszolta örömmel a lány.

Örült, hogy a férfi lehetőséget adott a konverzáció gyors befejezésére. Esze ágában sem volt elfogadni a meghívást.

Ezt követően a férfi minden nap a lépcsőn ülve várt. Amint megpillantotta Katát, oda sietett hozzá. Egyre követelőzöbben próbálta rávenni a nőt a közös kávéra. Kata mindig igent mondott, hozzátéve, hogy majd máskor.

Végül beadta a derekát, felment kávézni a férfi lakására. Tudta, hogy helytelen amit tesz, de nem akarta megbántani a férfit és remélte, hogy így egyszer és mindenkorra lerázhatja őt.

Az ajtóban búcsúzkodva igent mondott a következő meghívására is. Nem is értette miért, hiszen esze ágában sem volt a férfit az életének részesévé tenni.

Természetesen a zaklatás folytatódott, a férfi minden nap a lépcsőn ülve várt és követelte a közös kávézást.

Jól lehet új útvonalakat használt, kerülve a találkozást, mégis összefutottak. Esténként és hétvégéken is, véletlenül és a legváratlanabb helyeken. Ilyenkor a férfi részeg volt, ami sokkal erőszakosabbá tette. Minden erejével azon volt, hogy Katához közelebb kerüljön. A nő döbbenten hallgatta kijelentéseit, miszerint ő az egyetlen barátja és senkije sincs rajtakívül. Ilyenkor hazáig kisérte a nőt és tovább ordibált a kapu előtt.

Néhány hét eteltével odáig fajult a dolog, hogy amikor nem dolgozott Katát követte és zaklatta. Órákig állt a háza előtt, ilyenkor, ha ki is ment a rendőrség csak elküldeni tudta a férfit, aki semmi rosszat vagy bűnöset nem látott abban amit csinál.

Kata próbált szép szóval és logikus érveléssel hatni a férfi józan eszére, rosszabb napokon kiabálva próbálta megértetni a férfivel, hogy nem akar vele sem barátáságot, sem más fajta kapcsolatot.

Ezen a ponton kezdett derengeni neki, hogy ha határozottan elutasítja a kávét és a csevegést, akkor most nem lenne ebben a helyzetben.

Egyik nap figyelmetlemségből a férfi háza felé sétált, aki még mindig kávézni akart vele. Rendben, de ezután békén hagysz, nincs több kávé és követés-válaszolta Kata. Naívan remélte, hogy ha beváltja az igéretét, megszünik a férfi terrorja.

Miközben a férfi a kávéval volt elfoglalva, a nő a fürdőszobában próbálta összeszedni a gondolatait.

-Minek is jöttem ide már megint, a legjobb lesz ha most azonnal elmegyek-gondolta.

Ki is kiabált, hogy mennie kell, még sem tud maradni. Közben az ablakon való menekülést mérlegelte. Az ablak kicsi volt, nem volt más választása, az ajón keresztül kellett mennie.

Kinyitotta az ajtót. A férfi kifejezéstelen tekintettel várt rá, egy 45 cm-es bajonettet tartva a kezében.

Most elmegyek-mondta többször is, miközben megpróbált elmenni a férfi mellett, aki azonnal lecsapott rá. Számtalan szúrással és vágással megsebesítve menekült előle vissza a fürdőbe. A férfi csak ment utána, egyik szúrás a másik után.

Erejét vesztve feküdt a kádban, számtalan sebből vérezve. Nem értette, hogy mit akar tőle a férfi, miért akarja megölni. Végső kétségbeesésésben csak annyit mondott: maradok.

A féfi azonnal leeresztette fegyverét. Kata kérte, hogy hívjon mentőt, de erről szó sem lehetett, így egy törölközőt kért a vérzés csillapítására. Mikor a férfi eltünt a lakásban utolsó erejét összeszedve, a padlón csúszva kimenekült a folyósóra, ahol szerencséjére pont ott volt az egyik szomszéd.

Visszatekintve az eseményekre, Kata belátja, hogy már az első alkalommal el kellett volna utasítania nem csak a meghívást, de az udvarias beszélgetést is. A lány nem hibáztatható azért ami történt, de egy kis elővigyázatossággal elkerülhető lett volna a tragédia.

Idegenekkel ne legyünk kedvesek, udvarias távolságtartás biztonságosabb. Ne mosolyogjunk, ha egy véletlen eset miatt beszélnünk kell néhány szót egy ismeretlennel. Ez az óvatosság túlzónak látszik, de gondoljunk bele, lehet, hogy úgy járhatunk mit Kata.

De mi is a probléma a történetben szereplő férfivel? Esetünkben a férfi nem más mint egy stalker, egy megszállott zaklató. Ismertető jegyük, hogy „szerelmük” tárgyával, akit nem ismernek és aki valózínűleg csak néhány kedves szót intézett hozzájuk vagy rájuk mosolygott, kapcsolatot akarnak kialakítani.

Ez a típusú elkövető az életben kapcsolatot kialakítani képtelen, ezért egy fantázia kapcsolatot alakít magának. A fantázia világában az áldozat nem más mint egy tárgy. Ha a „tárgy” nem hajlandó együttműködni a zaklató erőszakossá válik, fenyegetéssel és megalázással próbálja belátásra bírni a „szeretett” személyt. Mivel az áldozat ezen a ponton már látni sem szeretné, az elkövetőnek nem marad más, mint az egyre fokozodó molesztálás és az arra kapott válaszok, pont úgy, ahogy Kata stalker-je tette.

A zaklatóval nem érdemes és nem is szabad hosszas argumentációba bonyolódni, meggyőzni, hogy hagyjon bennünket békén. Ő ezekben a beszélgetésekben csak azt látja, hogy a kapcsolat megvalósulhat. A legkevésbé érdekli „szerelmének” fizikai vagy lelkiállapota, erre hivatkozni nem érdemes.

Hivatkozás az anyag idézéséhez: Molnár-Csiki, M. (2018.07.12.) A barátságtalanság hasznossága Learn from Me. Hozzáférés: https://learnfromthem.home.blog/2019/02/16/a-baratsagtalansag-hasznossaga/

A nem jelentsen nemet, főként a fejünkben

Dominique Dunne esetéről magyar nyelvű bejegyzést is találtam az internetten. De mi is az, amit tanulhatunk a lány és sok hasonló helyzetben lévő hölgy esetéből?

A sikeres fiatal színésznő 22 évesen ismerkedett meg magas és jóképű barátjával John-nal. Mindketten tehetséges és sikerorientált fiatalok voltak, akik hamarosan össze is költöztek, környezetük szerint is tökéletes párt alkottak.

John elkötelezett, szinte már rajongó barátként sokszor váratlanul bukkant fel a lány forgatásain, mindig a lány mellett akart lenni.

Ahogy telt-múlt az idő Dominique-nak rá kellett döbbennie, hogy a férfi ragaszkodása nem szeretet, hanem féltékenység és kontroll. Emiatt egyre többet veszekedtek, a férfi nagyon félt, hogy elveszítheti a szerelmét. Ezt az érzést az is erősítette, hogy a lány egész munkanapját intellektuális környezetben töltötte. A főszakácsként dolgozó férfi ezt  a kapcsolatát komolyan veszélyeztető tényként fogta fel.

Ezeket a bizonytalaság által kiváltott vészjósló jeleket nehéz helyesen értelmezni, a szeretet nevében szívesen elnyomjuk a rossz érzéseinket és megpróbálunk beszélni a szeretett személlyel, egyik esélyt a másik után adni, csak hogy működjön kapcsolat. Próbáljuk megnevelni, leszoktatni a féltékenységről, kétségbeesetten győzködni, hogy mi  hűséges partnerek vagyunk. Néha még a férfi beteges kontrollját is hajlandóak vagyunk a szeretet jeleként értékelni.

Azután eljön az idő amikor ráeszmélünk, általában későn, hogy a féltékenység és a kontroll veszélyt jelent a testi épségünkre is. A férfi belső bizonytalansága, a saját magát vesztesként értékelő tudata soha sem szólt szerelemről. Megszállottként próbálja birtokolni áldozatát, hiszen, ha elveszíti a kontrollt felborul a magáról kialakított pozitív, sikeres énképe. Mivel a saját élete felett soha nem volt kontrollja, így ezt mások feletti kontrollal kompenzálja.

Előfordul, hogy egy ütés vagy komoly bántalmazás után még mindig megbocsájtunk, sokan elhisszük, hogy megváltozhat. Sajnos ez betegesen féltékeny és kontrolláló elkövetőknél lehetetlen. Ezért is kell a társadalomnak mindent megtennie, hogy kiszabadítsa a gyerekeket és a nőket az ilyen mind lelkileg, mind testileg veszélyes családi kapcsolatból.

Kiszabadulva a kapcsolatból még mindig nem könnyebülhetünk meg. A férfi vagy női elkövető még mindig nem adja fel, a saját csavart, nem normális felfogásával egyszerűen nem adhatja fel. Ha elveszíti a kontrollt, elveszíti saját magát, ismét realizálnia kell, hogy micsoda nagy vesztes is ő tulajdonképpen. Telefonál, várja az áldozatát, megjelenik a lakásánál és próbálja visszaszerezni a kontroll tárgyát. Néha még ilyenkor is hajlamosak vagyunk még egyszer, utoljára tiszta vizet önteni a pohárba. Még mindig azt hisszük, hogy a józan ész fog felülkerekedni és volt szerelmünk megérti, hogy vége a kapcsolatnak.

Dominique józanul gondolkodó emberként, a ki tudja hányadik szakítás és zaklatások sora után egyszer és mindenkorra le akarta zárni az ügyet. John egyik este váratlanul megjelent a lány házánál és az ajtón keresztül győzködte, hogy fogadja vissza őt. A lány először a láncot fent hagyva próbálta belátásra bírni a férfit, majd kilépett az ajtó elé gondolván biztonságban van, hiszen egyik kollégája bent ül a nappaliban.

John megfojtotta a lányt ott, a ház ajtajában, így tartva meg a kontrollt a lány és a kapcsolat felett. A saját fejében ő döntött a kapcsolat végleges befejezéséről. Sajnos később be kellett látnia, hogy valamit nagyon elrontott, hiszen élete hátra lévő részét börtönben kell töltenie. Ezt ő maga is elismerte.

Ha már egyszer eldöntöttük, hogy elhagyjuk a mérgező kapcsolatunkat, mert partnerünk képtelen a normális viselkedére, akkor a NEM, az legyen NEM. Nincs még egy lehetőség, nem kell még egyszer átbeszélni azt, amit már a végletekig megbeszéltünk, főleg nem erőszakos, féltékeny és kontrolláló ex partnerrel nem.

Hivatkozás az anyag idézéséhez: Molnár-Csiki, M. (2018.04.26.) A nem legyen nem, főként a fejünkben Learn from Me Hozzáférés: https://learnfromthem.home.blog/2019/02/16/a-nem-jelentsen-nemet-fokent-a-fejunkben/

Beszállnál-e? II. rész

Steffi várt érkezésének napján édesanyja izgatottan kelt ki az ágyból. Elsőként fel szerette volna hívni a lányát, de férje lebeszélte erről, mondván, sok a lány tennivalója, a bulizás után amúgy is ráfér az alvás. Délutánra erős vihar érkezett, a család aggódott, mert Steffinek keresztül kellett autóznia rajta.

Kora este még mindig semmi hír a lány felől. Hiába próbálkoztak, a telefont se vette fel. Eredmény nélkül hívták a környék kórházait is.

Este már pánikban kérték egy, az egyetemhez közel élő barátjukat, hogy menjenek fel Steffi lakására , hátha így kiderül, hogy hol van a lány. Az igazolványain és a lakáskulcsán kívül semmi nem hiányzott, dulakodásra utaló jelet sem találtak. Az autója a feljáróban parkolt, amit már mindenki baljós jelnek vett. Értesítették a rendőrséget.

A lány viselkedési szokásait megismerve a nyomozók úgy döntöttek nagy szabású kereső akciót indítanak. Eközben felvették a kapcsolatot a lány kollégáival is. Hamar kiderült, hogy Tomi látta utóljára a lányt. A rendőrség kérdésére válaszolva elmondta, hogy Steffi még sem vele ment haza a buliból, hanem egy másik ismerős autójába szállt be, akivel elhajtottak.

Nem sokkal ezután tudták meg Steffi barátai és a családja, hogy Tomi nem verekedésért volt börtönben, hanem fegyveresen elkövetett nemi erőszakért. Kést tartott a hölgy nyakához, amíg hátulról megerőszakolta. Ezt megtudva szerencsétlen szülőknek egyetlen reménye maradt, még pedig az, hogy az előző áldozat életben maradt, tehát akkor a lányukat is élve fogják megtalálni.

Tom természetesen a rendőrségi megkérdezés után lelépett. Országos körözést adtak ki és a TV-ben is ismertették az esetet.

Mivel az egész ország megismerte a fényképét, nem volt mit tennie, feladta magát. Beismerte, hogy Steffit elvitte egy elhagyatott kis tisztásra, ahol a lányt megerőszakolta, majd megfojtotta.. Felfoghatatlan, hogy ezeket a fiatal lányokat miért nem világosította fel senki semTomi valós bűnéről. Nyomozás közben az is kederült, hogy néhány hónappal Steffi meggyilkolása előtt már más ellen is követett el erőszakot, de ennek az áldozatnak megkímélte az életét. Sajnos az áldozat nem tett feljelentést.

A történetben szereplő neveket megváltoztattam, nem szeretném, ha egy véletlen folytán elolvasná valamelyik érintett és kritikának tekintené. A szülők nagyon sokat tettek azért, hogy a jövőben ne fordulhasson elő, hogy a társadalom tagjai elől eltitkolják a környezetükben dolgozó vagy tanuló szexuálisan motivált szabadult bűnözök kilétét. Csak elismerés illeti őket.

Ezzel a történettel azt szerettem volna szemléltetni, hogy egy jó szándékú, előítéletektől mentes és segítőkész közösség, hogyan lett aljas módon becsapva és kihasználva. A kiskorúakkal azért ment át a másik bárba, mert potenciális áldozatott látott bennük, nem csak, hogy nagyon fiatalok voltak, de kettő lányt könnyebb szétválasztani egymástól mint egy baráti körből kiszakítani egyet.

Hónapokon keresztül az alkalmat leste, mikor csaphat le valamelyikükre. Steffi rosszulléte tökéletes alkalom volt. A lány önként, feltűnés nélkül szállt be a kocsijába. Az, hogy Tomi 31 éves és a szabadideje nagy részét fiata lányokkal tölti gyanút kell, hogy keltsen bennünk. Résen kell lenni anélkül, hogy megsértenénk az adott személyt.

Hivatkozás az anyag idézéséhez: Molnár-Csiki, M. (2018.02.26.) Beszállnál-e? II. rész Learn from Me. Hozzáférés: https://learnfromthem.home.blog/2019/02/16/beszallnal-e-ii-resz/

Beszállnál-e?

A 19 éves ártatlan és életvidám Steffi első egyetemi éve alatt munkát vállalt egy étteremben. Pincér kolléganői mind fiatal egyetemisták, sok időt töltenek együtt az egyetemen és az éttermen kívül is.

Szülei első látogatása alkalmával Steffi munkahelyén ebédel a család. Mind nagyon kíváncsiak a lány új életére, számtalan kérdéseik egyike, hogy hogyan érzi magát a munkahelyén, jó-e a kapcsolata a kollégáival. Steffi mindennel elégedett.

Megemlíti, hogy a konyhán dolgozik egy náluk jóval idősebb férfi Tomi, akit nagyon sajnálnak, mert egy verekedés miatt elítélték és börtönbüntetést kapott érte. Nem rég szabadult, ott kapott munkát mint mosogató. Az étterem tulajdonosa mindenben támogatja Tomit és nagyon elégedett a munkájával. Érthetőnek tarja, hogy Tomit a jó magaviselete miatt előbb engedték ki a börtönből.

Jól beilleszkedett, a lányok úgy tekintettek rá mint a bátyjukra, az is előfordul, hogy az éjszakát a lányok szobájában a padlón aludva tölti. Tomi pártfogó felügyelőjét elégedettséggel tölti el, hogy ilyen sikeres Tomi rehabilitációja.

Steffi a születésnapja előtt néhány nappal úgy dönt, hogy mégis csak hazamegy a szüleihez a nyári szünet idejére. Barátai nem akarják elengedni ünneplés nélkül, ezért megbeszélik, hogy az utazása előtti estén elmennek szórakozni.. Steffi már készülődés közben rosszul érezi magát, nagyon fáj a torka, de mivel nem akar csalódást okozni a barátainak elmegy a megbeszélt helyre.

A csoport 18 év alatti tagjait nem engedik be bulira, ezért a 31 éves Tomi átmegy velük egy másik szórakozóhelyre. Mikor az bezár a kiskorúak hazamennek, Tomi pedig visszamegy, hogy Steffiékkel folytassa az estét. A lány ekkor már nagyon rosszul érezi magát, szeretné, ha valaki hazavinné. Tomi jelentkezik, majd együtt sétálnak ki a bárból.

Ha Te lennél Steffi vagy Ön lenne Steffi szülője mi lenne az amit másképpen csinálna? Van-e furcsaság a történetben? Van-e és mi a figyelmeztető jel?

Valódi történet alapján, kicsit átalakítva. A folytatás hamarosan következik.

Hivatkozás az anyag idézéséhez: Molnár-Csiki, M. (2018.02.21.) Beszállnál-e? Learn from Me. Hozzáférés: https://learnfromthem.home.blog/2019/02/16/beszallnal-e/

Create your website with WordPress.com
Get started
%d bloggers like this: