A tett helyszínén járva

traffic-car-city-urban-times-square-manhattan-1075249-pxhere.comEgy bűnügyi helyszínelőnek már a vérében lehet, de mi, civilek nem feltétlenül tudjuk, hogy mi az amivel egy bűncselekmény helyszínét megzavarhatjuk vagy beszennyezhetjük. Ez különösen igaz lehet, ha egy holttestet találunk. A félelem a még ott lévő tettestől vagy az esetleges undor lehet, hogy megakadályoz bennünket a tiszta gondolkodásban.

A hétvégén Budapesten megtalált áldozat esete inspirálta ezen írásomat, hiszen a szerencsétlenül járt felfedező először az ingatlan tulajdonosát hívta, nem szemrehányásként mondom, aki valószínűleg maga is megvizsgálta a körülményeket mielőtt felhívta a rendőrséget. Ez az információ a hazai sajtótermékek útján jutott a tudomásomra, tehát nem biztos, hogy igaz.

Első lépésként a legfontosabb, hogy meggyőződjünk róla, hogy tudunk-e még segíteni az áldozatnak.

Miután vagy mielőtt hívnánk a 112-t, egy keskeny sávot vagy ösvényt elképzelve ugyan azon az úton hagyjuk el a helyszínt, mint amelyiken besétáltunk.

Ezt még a helyszínre kiérkező rendőrnek is megmondhatjuk, így ő is azon az úton fogja megközelíteni az áldozatot, ezzel is segítve a helyszín tisztán tartását.

Ne engedjünk, bár ez civilként nehézkes lehet, senkit a helyszínre. Felesleges minden további járkálás, hiszen a rendőrség már úton van. Ez nem csak magára az épületre vonatkozik, hanem az azt körbevevő kertre is.

WC-t használni és lehúzni, vízcsapot kinyitni tilos, hiszen bizonyíték lehet a lefolyóban, pl. vér. Dohányozni, enni, és szemetet a szemetesbe dobni is tilos.

Ha valamit el kellett mozdítanunk, ezt ne pusztakézzel tegyük, akkor azt is közöljük a rendőrrel. Az ingatlanon lévő telefonokat se használjuk.

Fenti tudásomat Vernon J. Geberth nyugalmazott detektív írásait és könyveit tanulmányozva szereztem.

Szerző: Molnár-Csiki Maren

Hivatkozás az anyag idézéséhez: Molnár-Csiki, M. (2019.09.30.) A tett helyszínén járva Learn from Them. Hozzáférés: https://learnfromthem.home.blog/2019/09/30/a-tett-helyszinen-jarva/?fbclid=IwAR0PxxsNF06JDejb3zApW3yZQjDInDeHt7lxRdUf0NI_jmbnY_chyvnpHNs

 

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s